A szerencsés ember 7 titka

szerencses

Míg egyesek alig vergődnek át az életen, mások minden lépésükben olyan lehetőségekkel találkoznak, amelyeket a maximálisan kihasználnak anélkül, hogy az erőfeszítés legalacsonyabb fokát is tanúsítanák! Erre szoktuk azt mondani, az illető nagyon szerencsés avagy megfogta az Isten lábát.

Kevesen tudják, azonban valamennyien szerencsésnek születtünk, avagy megfogtuk az Isten lábát. Csak nem vesszük észre, és nem azt tesszük, amit adott pillanatban kellene. Ennek kapcsán, az alábbiakban azt a 7 titkot mutatjuk be, amely az embereket szerencséssé teszi – Charles Burke Rendelj több szerencsét című könyve alapján.

1. titok: a szerencsés emberek nem hisznek a szerencsében

10 sikeres üzletemben vallotta Burke-nak, hogy nem hisz a szerencsében. Mégis bevallották, hogy az életük során összetalálkoztak azok az események, amelyek elhozták számukra a lelki békét. Így hát, ők a szerencsét „eseménynek” nevezik.

2. titok: a szerencsések is lehetnek balszerencsések

A szerencsés embereknek is vannak gondjaik. Csak ők egyszerűen lehetőségeknek fogják fel azokat. Például, tételezzük fel, hogy a közösség életét egy káros rovar keseríti meg. A „balszerencsések” ezt katasztrófának tekintik, azonban a „szerencsések” azon törik a fejüket, miként orvosolhatják a problémát, és menthetik meg a közösséget. Ráadásul, a megoldás gazdaggá teheti őket. A legnagyobb vagyonra ugyanis problémák megoldásával lehet szert tenni – ez a szerencse receptje, amely bárki által megvalósítható.

3. titok: a hétköznapi ember inkább feladja, minthogy veszítsen

Gondolkodj el, hányszor veszítettél vagy vallottál kárt bizonyos szituációkban. Aztán azt is elemezd ki, hogy ez valóban kudarc volt-e vagy csak megálltál, feladtad. Elhagytad a harcmezőt még mielőtt kiderült volna, hogy győzelem vagy vereség lesz a vége? Amennyiben azon esetek száma a nagyobb, amikor félreálltál, ez semmiképp sem nevezhető balszerencsének, inkább feladásnak. És tedd fel magadban a kérdést: mi lett volna, ha nem állsz le, ha nem dobtad volna be a törülközőt, hanem végig játszod a meccset? Lehet, hogy győztél volna.

4. titok: a „balszerencsések” gyenge lapokra fogadnak

Ha végignézel egy kártyapartit megfigyelheted, hogy a sikeres játékosok nem fogadnak minden eléjük kiterített lapra. Sőt, a bedobott kártyák száma jóval nagyobb a megjátszott lapokénál. Miért? Csupán azért, mert a jó játékosok ki tudják számolni a lehetőségeket valamennyi kombináció után. És azt is tudják, mikor kell fogadni. A szerencsés emberek a legállhatatosabbak a világon, amikor annak kell lenniük. Azonban vissza is tudnak vonulni, ha a lehetőségek ellenük fordulnak. Azért választják a nyerő helyzeteket, mivel megtanulták, miként ismerhetik fel lehetőségeiket.

De mitől lesz jó egy lehetőség? Először is, fel kell tenned a kérdést: megold-e egy széles körökben elterjedt problémát? Aztán, hogy az embereknek van-e pénzük megvásárolni a megoldást? Aztán, hogy eljuthatsz-e a megoldással az érintett emberekhez? Végül pedig, hogy a megoldás ténylegesen jó-e? Amennyiben a válaszok többsége „nem”, a szerencsés azonnal lemond a lehetőségről.

5. titok: a szerencse embereken keresztül jut el hozzánk

A szerencse nem derült égből pottyan az ölünkbe, hanem a körülöttünk lévő emberek hozzák. Kevesen találnak az utcán jelentős pénzösszeget, vagy a kertjükben egy elásott kinccsel teli ládát. És még kevesebben nyernek a lottón. Tehát, a szerencse valójában a lehetőségek által érkezik az életünkbe. Például, olyan fiatalokkal találkozol az utcán, akik amiatt panaszkodnak, hogy nem lelnek rá szívük párjára. Ahelyett, hogy rágódnál a problémán, gondolkozz el olyan megoldáson – egy honlap létrehozásán, amely által segíthetnél nekik párt keresni. Az ötlet miatt sokan szerencsésnek fognak nyilvánítani. És tény, hogy ezt a státuszt azzal vívtad ki magadnak, hogy mások „balszerencséjét” orvosoltad.

6. titok: a szerencse az arra felkészülteket részesíti előnyben

Tegyük fel, amatőr színész vagy egy vidéki kis színházban. Egyszer csak, a mozivilág neves képviselője a faluba látogat, hogy ott élő beteg rokonát meglátogassa. Hogy kissé elterelje a gondolatait, úgy dönt, színházba megy. Ha amatőr színészként lépsz fel előtte, észre se fog venni! Viszont ha felkészülsz, és úgy játszod el a darabot, mintha életed egyik részletét élnéd át általa, biztosan felajánl neked egy szerepet a legújabb filmjében. De képesnek kell érezd magad, egyébként sok szerencsét az amatőr állásodhoz.

7. titok: felelősséget kell vállalni az élet „balszerencsés” pillanataiért

Talán egyike a legnehezebb feladatoknak, hogy felelősséget vállalj az életed rossz pillanataiért. Ha a gödörben vagy, anélkül nem tudsz kimászni belőle, hogy ne fogadd el: a te hibád miatt vagy most benne. Lásd be, hogy te gerjesztetted az adott problémát, a legkisebb részletében, csakis így meríthetsz erőt, hogy felülkerekedj rajta. Azonban, ha nekilátsz, nem is annyira nehéz! Az élet ugyanis egy virágcsokor. A piszkos vízben van, tisztára kell cserélned azt, máris eltűnik a piszok és a kosz. Így van az elmével is: ha kiüríted belőle a rosszat, a piszkot, hely marad az információnak, a tiszta és friss adatoknak. Nem kell harcolnod a régi elveiddel, meggyőződéseiddel. Csak kevesebb figyelmet kell nekik szentelned. Továbbá, jobban oda kell figyelned az új dolgokra, amelyek idővel beborítják a régieket. Míg aztán egy napon arra ébredsz: „Milyen szerencsés vagyok!”

Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
SIKER ÉS AGYKONTROLL FACEBOOK CSOPORT

Lájkold kedvenc képes idézetes oldalunkat itt:
GONDOLATOK FACEBOOK OLDAL

Kedvenc blogunk amit gyakran olvasunk:
BOUVET BLOG

És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is:
ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL

A cikk teljes egészében nem vehető át, csak a bevezető szöveg, aztán oldalra mutató link elhelyezésével olvashatják tovább cikkünket!

http://alternativegeszseg.hu/