Ilyen spirituális erővel bír a Harmadik Szemre adott csók!

Ilyen spirituális erővel bír a Harmadik Szemre adott csók!

Ha valaki, egy számodra közelálló ember homlokon csókolt, akkor tisztában vagy annak erejével, hiszen egy ilyen cselekedet többet jelent egy puszta csóknál, ugyanis itt található a Harmadik Szem, vagyis a Homlokcsakra, ahol a lélek, a magasabb tudat lakik, és az ide nyomott csók a lélekre, a megvilágosodásra adott csókot jelenti.

evesen tudják, de a szemöldökök között elhelyezkedő Harmadik Szem a telepatikus energia központja, itt található a tobozmirigy, amely az epitalamuszban helyezkedik el, és fenyőtobozra hasonlít, innen is kapta a nevét.

Az ezotériával foglalkozók szerint ez a mirigy a legtöbb embernél csökevényes, inaktív formában található meg, de a spirituálisan magasabb szinten lévő mestereknél rendkívül aktív szerepe van, amelynek működése főként meditáció révén fokozható. És természetesen az ide adott csókkal is, amely az egész testet pozitív energiával látja el, megnyugtat és harmonizál.

A Harmadik Szem a hatodik csakrának felel meg, színe az indigó, ha egyensúlyvesztett állapot alakul ki ezen a területen akkor alvásproblémák, látásproblémák és fejfájás jelentkezik.A Harmadik Szem csak akkor válik aktívvá, ha a fizikai szemed becsukod, ha kíváncsi vagy, hogy aktiválhatod a Harmadik Szemed olvasd el ezt a cikkünket.

Ha szkeptikus vagy, kérd meg a párodat, hogy adjon a homlokodra egy igazi csókot, és máris átélheted az igazi varázs felemelő érzését.

FORRÁS: http://filantropikum.com/ilyen-spiritualis-erovel-bir-a-harmadik-szemre-adott-csok/


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Ha hiszel a angyalokban, és abban, hogy igenis léteznek és mindig körülöttünk vannak  segítő szándékukkal, oszd meg ezt a cikket!


Rontás elleni védelemért használd a Hamza kezet, amelyről bővebben az alábbi cikkben olvashatsz:

kattints ide–> Elhoztuk életedbe a védelmező Hamzát, Isten kezét. Fogadd szeretettel és add tovább! <– kattints ide

Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt:
TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK

Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt:

SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK

Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz keresztény gondolatok csoportunkhoz itt:
KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is:
ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL