7 jel, ami arra utal, hogy a lelked kapcsolatban áll egy másik ember lelkével!

Életünkhöz hozzátartozik, hogy az évek alatt sok emberrel ismerkedünk meg, akik mindannyian egyediek, mások, különlegesek, mégis van akivel lelki közelséget, kötődést érzünk, pedig most látjuk először.

Most 7 ilyen jelről lesz szó, így ki tudod deríteni időben, hogy kinek a lelkével harmonizál a te lelked.

1. Ösztönösen érzed, hogy jól kijössz azzal az illetővel

Egyszerűen tudod, érzed, hogy a másik ember szinte ugyanolyan lelki beállítottságú mind te. Olyan érzésed támad, mint akit már korábbról ismertél volna. Ne feledd, az ösztönödben mindig bízhatsz.

2. Nem csak fizikailag, hanem érzelmileg is biztonságban érzed magad mellette

Úgy érzed, hogy nyugodt vagy, nem zavar semmi, nem félsz semmitől, mert ott van melletted az a lélek, akivel jól érzed magad.

3. Teljesen szabadnak érzed magad

Nem kell megjátszanod magad mellette, hanem teljesen önmagadat adhatod, mert nincs semmi feszélyezettség köztetek, minden fal leomlik, mikor együtt vagytok, és létrejön a teljes lelki szabadság.

4. Úgy érzed, hogy az illetőt már korábbról ismerted

Tudod, hogy sosem találkozhattatok ebben az életben, mégis úgy érzed, hogy azt az embert ismered valamiért. Érzel egy fajta kötődést, bizonyosságot, hogy ő a lelkitársad, akivel egy egészet tudsz alkotni, és a sorsotok összefügg.

5. Ha teljes mértékben megbízol abban az emberben

Az ősbizalom lelki eredetű, ott gyökerezik a lélek legmélyén, ezért ha valakiben teljesen megbízol, akkor a lelked különleges kapcsolatban van az övével.

6. Ha szavak nélkül is tudod, hogy mit érez

Egymás szemébe néztek, és tudjátok azt, hogy ki mit érez, mire gondol, a másik. Hogy az illető feszült, ideges, vagy úszik a boldogságban, ezt konkrétan tudod.

7. Mindenről tudtok beszélni

A beszélgetéseitek nem felszínesek. Őszintén el tudod mondani a véleményedet, az érzéseidet, mert biztos vagy abban, hogy másik ember meghallgat.


7 jel, ami arra utal, hogy a lelked kapcsolatban áll egy másik ember lelkével!

http://filantropikum.com/7-jel-ami-arra-utal-hogy-a-lelked-kapcsolatban-all-egy-masik-ember-lelkevel/


 

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt:
TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK

Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt:

SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK

Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz keresztény gondolatok csoportunkhoz itt:
KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is:
ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL