9 tipp, hogy még gyönyörűbb légy!

A hölgyek sok mindent megtesznek a szépségükért, a következő tippek segíthetnek, hogy még szebb légy.

1. Reggel éhgyomorra fogyassz el egy kiskanál lenmagot

Keverjük el a kiskanálnyi lenmagot egy pohár meleg vízben, majd igyuk meg. 30 perc elteltével reggelizhetünk. Nagyon hatásos a szervezet tisztítására, a bőrünk is szebb lesz tőle.

2. Fogyasszunk minden nap főtt céklát

A cékla kiválóan tisztítja a vért, a vér egészsége pedig nagyon fontos azért is, hogy jól nézzünk ki. A cékla fogyasztásától rugalmasabb és szebb lesz a bőrünk és a belsőszerveink is jobban működnek.

3. Készítsünk minden este lefekvés előtt glicerin és E vitamin keverékéből készült pakolást

Az adagok a következőek: 10 kapszula E vitamin és 30 g glicerin. Mielőtt feltesszük a maszkot, tisztítsuk meg a bőrünket, majd masszírozzuk.

4. Fogyasszunk el minden nap 50 g diót

Bármilyen diót választhatunk ízlés szerint, a hajunk és a körmünk is erősebb és szebb lesz tőle. A változás 2 héten belül látható.

5. Mustár alapú hajpakolás

Keverjünk össze mustárport és olajat krém állagúvá, majd kenjük fel a vizes hajunkra, hagyjuk rajta 20-30 percig, majd mossuk le. Ha egy hónapig rendszeresen használjuk ezt a hajpakolást akkor a hajunk sokkal sűrűbb és fényesebb lesz.

6. Lefekvés előtt vegyünk fel zoknit

A zokni amit felveszünk mindenképpen legyen természetes pamut vagy gyapjú, attól függően, hogy hideg vagy meleg idő van. Este fürdés után kenjük be a lábunkat vaj és mentaolaj keverékével majd húzzunk zoknit a lábunkra úgy menjünk aludni. Egy hónap elteltével a lábunk sokkal selymesebb lesz. Ezt a lábpakolást érdemes elkezdeni legalább 1 hónappal a nyár előtt.

7. Vigyázzunk a szempilláinkra

Lefekvés előtt kenjünk fel a szempilláinkra búzacsíraolajat, egy hónap múlva már látszik a változás. A szempilláink sűrűbbek és erősebbek lesznek.

8. Ápoljuk a bőrünket

Keverjünk össze 1 pohár zsíros tejfölt 1 pohár tengeri sóval. Fürdés után masszírozzuk be az egész testünket vele, majd zuhanyozzunk le meleg vízben. A sónak hámlasztó és fertőtlenítő hatása van, a tejföl pedig táplálja a bőrt és nem engedi, hogy a só karcolja.

9. Készítsünk egy különleges vizet a hajunk öblítésére

Tegyünk az öblítővízbe néhány csepp mentaolajat (5 cseppet 1 l vízhez) majd ezzel öblítsük le a hajunkat minden hajmosás után. Így a fejbőrünk gyönyörűen felfrissül, ez a keverék enyhíti a fejfájást, hatásos a korpa ellen és a zsíros hajra is jó hatással van.


FORRÁS: https://bidista.com/9-tipp-hogy-meg-gyonyorubb-legy/


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


A jóskártya az Édesvíz kiadó szíves engedélyével került felhasználásra! Megvásárolható az alábbi linken: www.edesviz.hu


Új beszélgetős fórumunkat itt találod meg: http://vidampercek.hu


Rontás elleni védelemért használd a Hamza kezet, amelyről bővebben az alábbi cikkben olvashatsz:

kattints ide–> Elhoztuk életedbe a védelmező Hamzát, Isten kezét. Fogadd szeretettel és add tovább! <– kattints ide

Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt:
TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK

Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt:

SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK

Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz keresztény gondolatok csoportunkhoz itt:
KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is:
ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL