Intelligens és annak látszó emberek

Okos emberből nincs hiány. Okoskodóból sincs. A kettőt nem mindig könnyű megkülönböztetni egymástól elsőre, ezt már Te is tapasztalhattad. Értelmes, tanult embernek gondolsz valakit, aztán hirtelen kiderül róla, hogy szemellenzőt viselve él szélsőséges nézeteinek börtönében. Találkozol valakivel, akinek a lexikális tudása és problémamegoldó képessége elismerésre méltó, ám ha ellent mersz mondani neki valamiben, azonnal próbál erőből ledominálni Téged. Aztán ott vannak azok a barátaid, akik nemrég még egy párt alkotva látványosan ölelkeztek, és most, hogy a kapcsolatuk a kukába került, mint két vadember, szenvedélyes gyűlölettel vívják egymással kicsinyes háborújukat – amit okos emberek okos megoldásának még a legmeredekebb eufemizmussal sem lehetne nevezni. De erre még picit később visszatérünk.

Szóval érdekes dolog ez az intelligencia. Mérjük teszteken, amelyek eredményeiből messzemenő következtetéseket igyekszünk levonni, és mérjük az iskolai teljesítmény, a diplomák száma, vagy a szakmai elismerések alapján is, miközben úgy tűnik, néhány dologról következetesen megfeledkezünk.

Na, ki az okos?

Az egyik ilyen dolog az, hogy az intelligenciára vonatkozó definíciónk önkényes. Bizonyos szempontok alapján kitalálunk néhány feladatot, és aki azt jobban vagy gyorsabban el tudja végezni, azt kinevezzük intelligensebbnek, míg aki kevésbé áll helyt ezeken a teszteken, azt hü… szerényebb képességűnek. Ennek a módszernek azonban van néhány gyenge pontja – mindjárt kezdve azzal, hogy ami általánosan elfogadott képesség, az nem feltétlenül jobb, vagy több, vagy fontosabb a többi képességnél, egyszerűen csak általánosan elfogadott. Ennyi. Mindenféle túlgondolás nélkül.

Nézz meg például egy savant-szindrómával élő embert, aki mondjuk emlékezetből lerajzolja Róma pontos látképét, de a cipőjét nem biztos, hogy be tudja kötni. Most akkor ő intelligens vagy sem? És a képessége, amelynek számos alkalmazási lehetősége van, vajon kevésbé fontos, mint egy IQ teszt geometriai alakzatai közt lévő jellemző minta felismerése? Egyáltalán érdemes versenyeztetni egymással a különböző képességeket? Érdemes közülük néhányat kiemelten fontosnak tekinteni, míg a többit nagyvonalúan elhanyagolni?

De ez csak az egyik gyenge pontja az intelligenciáról alkotott elképzelésünknek. Van még egy pár. Például az, hogy egy teszten, és általánosságban is minden megmérettetésen mutatott teljesítményünk nagymértékben függ attól, hogy mit hiszünk magunkról és a teljesítményünkről. Ezt már több ízben is bebizonyították olyan kísérletekkel, melyek során a teszt kitöltése előtt ketté osztott társaság egyik csoportjának azt hangsúlyozták, hogy ők az átlagosnál jobb képességűek, és – láss csodát – jellemzően jobb eredményt is értek el, mint a másik csoport tagjai, akiknek vagy nem mondtak semmit, vagy elbizonytalanították őket. Az előzetes kettéválasztás persze teljesen random módon történt. Akkor most ki is az okosabb?

Aztán van még ezen kívül egy „apró” hiba a gépezetben, ami mellékesen az egész gépezetet működésképtelenné teheti. Ez pedig az intelligencia értelemközpontú értelmezése. Mert rendelkezhet valaki bármennyi ismerettel, járkálhat élő kódexként az emberek között, de ha az érzelmi intelligenciája zérushoz konvergál, akkor számomra ő nem egy intelligens ember. Ezzel természetesen lehet vitatkozni, mert az én értékrendem is teljesen szubjektív, de ha találkoztál már intelligens seggfejjel, akkor pontosan tudod, miről beszélek.

Persze nincs abban semmi meglepő, hogy amikor intelligenciáról beszélünk, akkor mindenkinek Pistike színötös bizonyítványa és Istvánként szerzett két doktori fokozata ugrik be elsőre, hiszen az oktatási rendszerünk tananyagában az érzelmi intelligencia ritkán látott betolakodónak számít. Így az oly büszkén mutogatott év végi bizonyítványok sem árulkodnak arról, hogy Pistike vajon egy elfogadó, nemcsak lábméretben, hanem érzelmileg is fejlődő gyermek, vagy egy embertársain keresztülnéző, akaratos kis görcs, aki már most maga alá próbálja rendelni az egész Világegyetemet.

Egyetlen bizonyítvány, egyetlen iskolai minősítés sem árulja el nekünk, hogy tulajdonosa képes-e empatikusan kezelni egy konfliktushelyzetet, vagy tudja-e, mit jelent az őszinte szeretet. Ennyit az EQ-ról. És most térjünk vissza arra a kérdésre, hogy hogyan képesek intelligensnek mondott emberek intelligensnek távolról sem nevezhető módon véleményt formálni vagy kezelni egy-egy helyzetet.

Az intelligencia valódi mércéje

Nézzük logikusan: az Univerzumról rendelkezésünkre álló ismereteink végesek. Nemcsak Neked vagy nekem, hanem még annak is, aki azt hiszi magáról, hogy a seggéből húzta ki a Világegyetemet. Évente 2-300 új fajt fedeznek fel a tudósok, a természettudományok folyamatosan fejlődnek, arról csak tippelgetni tudunk, hogy a Naprendszeren kívül vajon mi lehet, de még a közvetlen környezetünkben is sorra találkozunk teljesen váratlan és megmagyarázhatatlan jelenségekkel. Tehát viszonylag nagy biztonsággal kijelenthetjük, hogy vajmi keveset tudunk arról a játszótérről, amelynek homokozójában a kis lapátunkkal átkapirgálunk egy életet.

Ezek után azt kijelenteni, hogy „az én igazságom, és csakis az én igazságom a helyes”, nem bátor, hanem sokkal inkább mulatságosan vakmerő megnyilvánulás bárki részéről. Számomra egyfajta ostoba arroganciának tűnik, ami vagy teljes tudatlanságból, vagy egyszerű énvédő mechanizmusból gyökerezik. Mert tükörbe nézni fájdalmas dolog. Még a végén kiderülne, hogy emberünk nem is akkora ász, mint azt magáról hiszi. Hogy nyoma sincs semmiféle felsőbbrendűségnek, és a saját igazsága csak egy út a sok másik út mellett. Ezzel szembenézni sokak számára túl nagy áldozatot jelentene. Még egy picit lecsippenteni sem hagynak az ego-jukból, nemhogy teljesen feladnák azt.

Számomra tehát – és itt ismét hangsúlyozom, hogy az én értelmezésemről beszélek – az intelligencia valódi mércéje nem a felhalmozott tudás mennyisége, nem is a kreatív problémamegoldás képessége, hanem az, hogy mit kezd valaki azzal, ha a sajátjától eltérő véleménnyel találja magát szemben. Természetesen sok az okos ember. Sok az okoskodó is. De az olyan ember, aki elfogad másokat olyannak, amilyenek, elfogadja a sajátjától eltérő véleményeket, ismeri a személyes korlátait, és folyamatosan fejlődik… na, az ilyen ember már jóval kevesebb. Én őket tartom intelligensnek.

Nem azokat, akik szenvedélyes beszédekkel hittérítenek, nem azokat, akik okos érvekkel, a saját igazságuk zászlaját lobogtatva vezetnek tömegeket, és nem is azokat, akik a felhalmozott tudásukkal kialakítanak maguknak merev keretrendszereket, hanem azokat, akik tisztában vannak vele, hogy egy csecsemő is lehet náluk bölcsebb bizonyos helyzetekben.

Ezért nem zavar az, ha néhányan egy-egy írásomra besértődve nekem esnek. Mert amikor írok valamit, és valaki nem érzi önmagára vonatkozónak a helyzetet, akkor vagy érdeklődve végigolvassa, vagy tovább görget. Az a néhány ember pedig, aki dühösen visszatámad, ezt pusztán azért teszi, mert a témában érintett, és amit olvasott, azt támadásnak vette (pedig senki nem helyezte őt főszerepbe, csak szeretne odakerülni). Magyarázza a helyzetét, vagy kérkedik az elért eredményeivel, belekeveri a politikát, esetleg minősíti a személyemet, miközben meg sem értette, hogy nem támadás történt, csupán egy eltérő véleménnyel találkozott.

Ilyen játék ez az élet. Mindenki a saját problémájának szemüvegén keresztül szemléli a világot. És minél kevesebb a belső problémája, talán annál intelligensebb lehet.


Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Kérlek, segíts eljuttatni hozzájuk is.
Ha személyes segítségre vagy új impulzusokra van szükséged, várlak szeretettel a személyes tanácsadásomon.


Kocsis Gábor engedélyével közzétéve innen:http://hasznaldfel.hu/2019/03/intelligens-es-annak-latszo-emberek.html

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Ha hiszel a angyalokban, és abban, hogy igenis léteznek és mindig körülöttünk vannak  segítő szándékukkal, oszd meg ezt a cikket!


Rontás elleni védelemért használd a Hamza kezet, amelyről bővebben az alábbi cikkben olvashatsz:

kattints ide–> Elhoztuk életedbe a védelmező Hamzát, Isten kezét. Fogadd szeretettel és add tovább! <– kattints ide

Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt:
TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK

Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt:

SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK

Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz keresztény gondolatok csoportunkhoz itt:
KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is:
ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL