Szent Rita, a lehetetlen kívánságok teljesítője

Szent Rita, a lehetetlen kívánságok teljesítője

Olaszország egyik legismertebb szentje Casciai Szent Rita, aki csodálatos módon teljesíti a hozzá fordulók kívánságait.

Casciai Szent Rita, a lehetetlennek tűnő kívánságok teljesítője, “Umbria gyöngye”, Olaszország egyik legismertebb szentje. 1381. május 22-én született Roccaporenában, nem mindennapi körülmények között: érkezését égi hang jelezte, miután szülei éveken át imádkoztak gyermekáldásért. A hang azt kérte, hogy a születendő kisleányt Ritának, azaz “igazgyöngy”-nek nevezzék.

Gyermekkorától fogva csodák kísérték életét, például egy alkalommal méhek lepték el az arcát, de egy sem csípte meg a kisbabát.

Szerény körülmények között, ámde szeretetteljes légkörben nőtt föl, és igazi vallásos nevelésben részesült. Szülei egy helybeli zsoldos katonához adták férjhez.

Rita ugyan Krisztus menyasszonyaként képzelte el a jövőjét, hamar belátta, hogy az Úrnak másféle szándékai vannak vele. Férje durva, hatalmaskodó természetű embernek bizonyult, aki feleségét verte, szidalmazta, és dorbézoló, erőszakos életet élt.

Ám Ritának megvolt az a képessége, hogy a környezetében élő agresszív és önző embereket a maga kitartó példamutatásával megváltoztassa. Férjének mindent eltűrt, és titkon úgy élt, mint egy apáca: imádkozott, böjtölt, áldozatokat vállalt, és segített, ahol csak tudott. Példamutató élete, szelídsége és kedvessége láttán férje teljesen megváltozott, és jó útra tért.

Csodák a kolostorban

Miután Rita egyedül maradt, vagyonát szétosztotta, hogy beléphessen az Ágoston-rendiek közé apácának. Bár ez utóbbi szándékát nem akarták jóváhagyni, számos csodás esemény hatására mégiscsak felvételt nyert a rendbe. Rita a zárt ajtók ellenére titokzatos módon a kolostoron belül találta magát – a kulcsokat őrző rendfőnök legnagyobb megdöbbenésére. Mindeközben maguktól megszólaltak a harangok, és kizöldült egy elszáradtnak hitt szőlőtő.

Ezt követően 40 évig élt önfeláldozó életet a zárdában. Állandóan mások helyett vezekelt, ápolta a betegeket, és minden elesettnek fényt és melegséget küldött. Miután hosszú ideje kérte az Urat, hogy részesülhessen Krisztus szenvedéseiben, szaggató fejfájás kezdte gyötörni, és a homlokán megjelentek Krisztus töviskoronájának sebei. E sebek 15 éven át véreztek, ám Ritát mennyei magasságokba emelték.

A leírások szerint egyfajta mágneses vonzerő hatotta át – Krisztus ereje, amely számtalan csodát tett.

Úgy tartják, hogy számára semmi sem lehetetlen, ezért is nevezik őt a lehetetlen kívánságok teljesítőjének. Közbenjárására megszállottak és betegek gyógyultak meg.

Halálakor az emberek harangzúgást hallottak annak ellenére, hogy a harangot senki sem húzta meg. Testét soha nem temették el, mert nem érte romlás. Sértetlenül került ki abból a tűzvészből is, amelyben koporsója porrá égett. Épen maradt testét a casciai Szent Rita-templomban őrzik. Ravatalánál csodás testi és lelki gyógyulásokat figyeltek meg. Szent Rita közbenjárását mind a mai napig emberek milliói kérik, aki pedig ellátogat Casciába, ma is érezheti Rita varázslatos erejét.

Ezzel az imával kérheted Szent Rita segítségét:

Szent Rita Istentől csodákkal kitüntetett!

Te ritka kegyelemben részesültél, hogy kétségbeejtő helyzetekben különös szószóló légy. Erős bizalommal térdelek előtted, könyörülő szeretetedre hivatkozva, hogy segítségedet kérjem jelen nagy szükségemben. ( Itt mondd el, miben kéred a segítségét).

Légy részvéttel irántam. Gyarló imámat vidd Isten trónusa elé és buzgó közbenjárásod által nyerj meghallgatást kérésemben. Tekints Jézus kiontott drága szent vérére szentséges, irgalmas szívére és gyarló hitemre. Oh Szent Rita! Segíts, hogy buzgó imám meghallgatást nyerjen. Megígérem, hogy egész eletemben hirdetni fogom jóságodat! Ámen

Forrás: http://www.azemberisegfaklyavivoi.hu/eletrajz-casciai-szent-rita


Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Ha hiszel a angyalokban, és abban, hogy igenis léteznek és mindig körülöttünk vannak  segítő szándékukkal, oszd meg ezt a cikket!


Rontás elleni védelemért használd a Hamza kezet, amelyről bővebben az alábbi cikkben olvashatsz:

kattints ide–> Elhoztuk életedbe a védelmező Hamzát, Isten kezét. Fogadd szeretettel és add tovább! <– kattints ide

Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt:
TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK

Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt:

SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK

Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz keresztény gondolatok csoportunkhoz itt:
KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is:
ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL