Angyali üzeneted péntekre: Az égiek azon fáradoznak, hogy segítsenek neked még akkor is, ha ennek eredményét most még nem láthatod!

Angyali üzeneted péntekre: Az égiek azon fáradoznak, hogy segítsenek neked még akkor is, ha ennek eredményét most még nem láthatod!

Figyelembe véve kívánságaidat, vágyaidat és képességeidet épp most dolgoznak azon, hogy milyen formában küldjék el számodra a segítséget. Abban a helyzetben vagy éppen, mint a tengerészek, akik már közel járnak a szárazföldhöz, tehát gyakran látják az élet jeleit, a repülő madarakat, vagy az óceánban úszó ágakat. Ez a kártya a jelek figyelésére ösztönöz, amelyek a “szárazföld” (a te esetedben vágyaid megvalósulásának) közelségét jelzik.
Még ha nem is látod egyelőre bizonyítékát annak, hogy az isteni megnyilvánulás folyamatban van, ez a kártya biztosít afelől, hogy imáid meghallgatásra találtak. Őrizd meg szilárdan hitedet és szíved legyen hálával teli, hogy kinyithasd a vágyaid felé vezető kaput.


Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Ha hiszel a angyalokban, és abban, hogy igenis léteznek és mindig körülöttünk vannak  segítő szándékukkal, oszd meg ezt a cikket!


Rontás elleni védelemért használd a Hamza kezet, amelyről bővebben az alábbi cikkben olvashatsz:

kattints ide–> Elhoztuk életedbe a védelmező Hamzát, Isten kezét. Fogadd szeretettel és add tovább! <– kattints ide

Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt:
TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK

Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt:

SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK

Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz keresztény gondolatok csoportunkhoz itt:
KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is:
ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL