Május 18. TÍZMILLIÓSZOROS NAP ÉS TELIHOLD: EGY ÚJ IDŐSZAK KEZDETE

Május 18. TÍZMILLIÓSZOROS NAP ÉS TELIHOLD: EGY ÚJ IDŐSZAK KEZDETE

A májusi telihold felerősíti azokat az amúgy sem gyenge energiákat, amik az utóbbi időben körbevettek bennünket.

Ha az idei évre gondolok, kettős érzések ébrednek bennem. Soha nem tapasztalt szélsőségekkel szembesülünk, amik kibillentenek az egyensúlyunkból, ugyanakkor egyértelműen megmutatkozik a növekvő “ÚJ”, amiért az elmúlt években dolgoztunk.

Azok, akik tudatosan építették életüket az utóbbi években, csodás eredményeket érnek el, ám szinte mindenkinek van EGY olyan életterülete, amivel nehezen boldogul. Van egy olyan helyzet, amit már évek óta hurcol, mégis képtelen megoldani. Pedig pontosan tudja, mit kellene tennie, de mintha súlyos béklyók húznák visszafelé, nem engednék a haladást.

Azt tapasztalom, mindenki ragaszkodik legalább egy olyan régi helyzethez, szenvedéshez, ami köti őt a múlthoz. Nehezen akarjuk elfogadni, hogy a Földön minden megváltozott, és ezzel együtt a játékszabályok is.

A duális világban nem voltak boldogok az emberek, nem voltak tudatosak az életükre, csak hagyták, hogy sodorja őket az ár. A karma körforgásának pont az volt a lényege, hogy a sok szenvedés által újabb és újabb leckékre tegyünk szert.

Az utóbbi években azonban megtapasztalhattuk, milyen is az, amikor az ember önmaga irányítja az életét. Talán ijesztő néhány ember számára, mert ha tudatosan él, felelősséget kell vállalni a tetteiért, sőt még a gondolataiért is!

2011-től egy felkészítőn veszünk részt, hogy képesek legyünk befogadni az új energiákat. Azonban ez sokkal lassabban történik, mint ahogy az elején hittük. 2012-től sokkal nagyobb szerepet kapott a lélek, illetve annak gyógyítása, tehermentesítése. Fájdalmas események szembesítettek bennünket azzal, mi minden van elásva a lelkünk mélyén. Újra fel kellett engedni őket, hogy kivérezzen a seb. Meg kellett engedni, hogy fájjon, hogy megszabadulhassunk ezektől a kellemetlen érzésektől. Ezek a tisztulások hozhattak rendkívül gyors gyógyulásokat, azonban sok esetben még rosszabbul éreztük magunkat a felszakadó sebek miatt.

Talán kissé hosszúra nyúlt a bevezető, de meg kell érteni a múltat ahhoz, hogy tudjuk, mi történik a jelenben.

Azt hittük, 2012 hozza a megváltást, a rezgésemelkedést és a boldog életet. Ez részben így is van, azonban akkor csupán megindult valami. Megindult egy hosszú, lélektisztító folyamat, ami a mai napig tart. 6-7 évre volt szükségünk ahhoz, hogy eljussunk a tisztulásnak arra a fokára, ahol már képesek vagyunk befogadni az “új világ” energiáit. Ahol meg tudjuk engedni magunknak a boldogságot, és nem azt várjuk, ha megoldottunk valamit, hogy életünk másik területe azonnal összedől.

Amiről írni szeretnék, az az, hogy a felkészítő folyamatok is lassan véget érnek. Talán érzed, hogy az utóbbi hónapokban minden másként működik.

A lélek tisztulása a test tisztulását is eredményezi. Ehhez a fizikai létben is alkalmazkodni kell. Minél tisztább vagy lélekben, annál jobban igényli a fizikai test a “tisztaságot”.

Azért van ennyi allergia, ételintolerancia, mert amik a régi energiában megállták a helyüket, a szervezet számára most nem biztos, hogy befogadhatók.

El kell fogadni, hogy sokkal magasabb rezgésszinten élünk, mint néhány évvel ezelőtt. Azokból az ételekből, amik földelnek, sokkal kevesebbet igényel a szervezet. Kezdünk visszatérni a természetes felé. Amit Földanya rendelkezésünkre bocsát, az mind testazonos (zöldségek, gyümölcsök, magvak). Minél feldolgozottabb, minél több mesterségesen előállított összetevőt tartalmaz egy étel, annál kevésbé tolerálja egy tiszta szervezet. Sőt, most gyorsan meg is betegíti a fizikai testet.

Most sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a fizikai létre, mint az elmúlt években! Ez a kulcs a jelenhez!

Természetesen továbbra is dolgozz magadon, ha azt érzed, hogy vannak a múltadnak olyan fájdalmas vagy rejtélyes pontjai, amiket fel kell dolgoznod, meg kell értened, el kell engedned vagy el kell fogadnod.

De tudnod kell, hogy már semmit nem tudsz megoldani csak lelki szinten! 

Ha testi tüneteid vannak, kevés a meditáció és a lelki okok fejtegetése. Ha nem teszel lépéseket azért, hogy egyensúlyt teremts a fizikai testedben (sport, táplálkozás), ne várj tartós eredményt!

Nem véletlenül élünk a fizakai világban. Nem véletlen, hogy van testünk. Az ember test, lélek és szellem hármassága. Ha bármelyiket figyelmen kívül hagyod, nem tudod tartósan jól érezni magad. Ne csak a lelkednek és a szellemednek add meg, amitől jól érzi magát, hanem a testednek is!

Az, hogy hogyan érzed magad a fizikai testedben, meghatározza az érzelmeidet, ugyanúgy, mint fordítva. Bánj szeretettel a testeddel. Ápold, gondozd, szeretgesd! Figyelj, mire van igazán szüksége. Hiszen folyamatosan jelez Neked!

Amit az elmúlt években megtanultál, megéreztél, most át kell ültetned a gyakorlatba. Ha lelki szinten gyakoroltad az elengedést, akkor most kapsz helyzeteket, hogy ne csak elméletben tudd, hanem valóban alkalmazhasd. Próbára tesz az élet, hogy komolyan gondolod-e, amit megtanultál.

Ha lélekben már megbocsátottál a szüleidnek, akkor a szemükbe kell nézni, és ugyanezt megtenni fizikai szinten.

Ha meggyógyítottad az érzéseidet egy-egy fizikai tünet kapcsán, akkor itt az idő a testeddel foglalkozni! Megadni neki mindent, amitől hosszútávon egészséges marad!

Ha megértetted végre, hogyan állj ki magadért, akkor itt az idő belemenni a konfliktusokba!

Ez az időszak most lehetőségeket ad Neked, hogy amit a lelkedből kioldottál, meggyógyítottál, lehozd a fizikai szintre is. Hiszen a végleges gyógyulás így tud megtörténni. A lecke akkor végezte be a küldetését, ha már nem félsz tőle. Ezt pedig csak akkor mérheted le, ha újra belemész a helyzetekbe.

Ezért van az, hogy mostanában felbukkannak a múltból embertársaid, hogy megtörténhessen, aminek meg kellett volna már történnie. Hogy összeszedd a bátorságod, szembenézz azzal, amivel a múltban nem akartál.

Ezért jön elő ennyi testi tünet, hogy felvállald a múltban hozott döntéseid következményeit, és hozz új döntéseket! Mostanában csodás gyógyulásoknak lehetünk szemtanúi.

Ez az időszak egy óriási lehetőség, ha felismered benne a tanítást.. Ha megérted, hogy a lelki tisztulás mellett neki kell állni cselekedni. Ha megérted, hogy nincs mitől félned.

A legfélelmetesebb dolog az, ha nem merjük kezünkbe venni a sorsunkat és felvállalni a felelősséget döntéseinkért.

Rengeteg meddősségi probléma fog a közeljövőben megoldódni, és olyan tüneteket képesek elmulasztani az emberek, amik évek óta megkeserítették az életüket.

Egyre többen érettek a valódi szerelemre és egyre többen vállalják fel önmagukat. Talán végre megértik az emberek, hogy nem a társ keresése a fontos, hanem önmagunk megtalálása. A kiteljesedett párkapcsolat már ennek a következménye.

Egyre többen vannak, akik jóval 40 év felett alapítanak családot. Ne aggódjon senki, nem vagytok semmiről lekésve. Változik a világ, ez is megváltozott!

Számomra nagyon szembetűnő a férfiak fejlődése az utóbbi években. Valljuk be, nem volt könnyű dolguk az Uraknak.

Mindig arra tanították a nőket, hogy megfelelő érzelmi támaszt nyújtsanak, ők legyenek lelkileg a család motorja. Ezzel szemben egy férfinek mindig keménynek kellett lennie. Gondoskodniuk kellett a szeretteikről.

Azonban ez az időszak mégis arra kényszerítette a férfiakat, hogy merjenek gyengék lenni. Mutassák meg azt az érzékeny, sérülékeny részüket, amit talán még maguk elől is gondosan elrejtettek.

Én tudom, hogy ez borzalmasan nehéz, erőt próbáló.

Én gratulálok minden férfinek, aki a változást választotta, és meri megmutatni önmagát! Aki mer gyenge lenni és félni. Aki mer sírni, ha elveszíti azt, ami fontos számára. Aki ki meri mondani a nőnek, hogy nem tud nélküle élni. Aki nem akar újabb álarcokat pakolni magára csak azért, hogy erősnek tűnjék. Köszönöm, hogy vagytok, és szebbé teszitek a világot!

Nagyon hosszú idő után a tavalyi volt az első év, amikor több fiúgyermek született, mint kislány. Talán nem véletlen.

Hölgyeim, Nektek pedig gratulálok, hogy végre mertek kemények lenni és nem a férfire támaszkodni. Hogy megtaláljátok a harmóniát magatokban, és nem azt várjátok, hogy a másik tegyen boldoggá. Csodálom a bátorságotokat, a kitartásotokat és azt, hogy hajlandók vagytok megválni a függőségektől.

Talán mindenki érzi, hogy a szerepek is változnak. Felcserélődni nem fognak, de már nem számít, ki a pénzkereső, ki a gyermeknevelő a családban. Nem számít, ki az erősebb, és ki a gyengébb. Csak az számít, hogy harmónia legyen, hogy mindketten ugyanannyi energiát tegyenek a kapcsolatukba az emberek. Az számít, hogy mindkét fél egy biztonságos érzelmi talaj legyen a másik számára. Csak a tisztesség, a tiszta kommunikáció, az őszinteség és a szeretet számít. A sok játszma már a múlté. Aki tovább akarja élni a játszmákat, az nyugodtan megteheti, élhet a régi, boldogtalan világban. A döntés az övé.

Ám teljesen biztos, hogy ez a varázslatos időszak megtanít önmagunk lenni és segít eltalálni bennünket abba az életbe, amire mindig is vágytunk!

Guzsik-Mohácsi Viktória (https://elozoeletek.blogspot.hu)
Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/


Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!


Amennyiben nem szeretnél lemaradni a Pozitív gondolatok oldal friss híreiről, akkor menj a Facebook oldalunkra, klikkelj a “Követed” gombra, majd állítsd be a “Megjelenítés elsőként” opciót. Ellenkező esetben a Facebook nem biztos hogy megjeleníti számodra az oldalunk tartalmát!


Ha hiszel a angyalokban, és abban, hogy igenis léteznek és mindig körülöttünk vannak  segítő szándékukkal, oszd meg ezt a cikket!


Rontás elleni védelemért használd a Hamza kezet, amelyről bővebben az alábbi cikkben olvashatsz:

kattints ide–> Elhoztuk életedbe a védelmező Hamzát, Isten kezét. Fogadd szeretettel és add tovább! <– kattints ide

Csatlakozz motivációs csoportunkhoz itt:
POZITÍV GONDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

Csatlakozz spirituális csoportunkhoz itt:
TESTI BETEGSÉGEK LEHETSÉGES LELKI OKAIVAL FOGLALKOZÓ CSOPORTUNK

Csatlakozz Szép idézetek, versek, képek, eredeti csoportunkhoz itt:

SZÉP IDÉZETEK, VERSEK, KÉPEK EREDETI CSOPORT

Csatlakozz kedvenc Facebook csoportunkhoz itt:
VIP MOTIVÁCIÓS FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz Spirituális gondolatok csoportunkhoz itt:
ANGYALI GONDOLATOK CSOPORTUNK

Csatlakozz kedvenc Angyali csoportunkhoz itt:
ANGYALVARÁZSLAT FACEBOOK CSOPORTUNK

Csatlakozz keresztény gondolatok csoportunkhoz itt:
KERESZTÉNY GOLDOLATOK FACEBOOK CSOPORT

És a végén itt a kedvenc humor oldalunk is:
ANYÁM BOROGASS FACEBOOK OLDAL